Mikor őszül meg a haj?

Életünk során mindannyian „megőszülünk” – van, aki korábban, mások később. Vannak, akiknél már a 20-as éveikben megjelennek az első ősz szálak, másoknál ez csak az 50-es éveikben jelentkezik. 

Az, hogy ez kinél mikor következik be, többek között a genetikai hajlamtól függ, de az életmód is hatással lehet rá. Statisztikai szempontból vannak etnikai/regionális különbségek is, például az európaiak haja hamarabb őszül meg, mint az ázsiaiaké. A férfiak a nőknél korábban kezdenek őszülni. 

Egyébként: A haj valójában nem ősz, hanem fehér, illetve átlátszó lesz. Ez amiatt van, mert a hajhagymákban lévő pigmentképző sejtek, az úgynevezett melanociták idővel egyre kevesebb melanint termelnek. Az idő előrehaladtával pedig a melanociták akár teljesen el is pusztulhatnak. Az ezt követően növő hajból így hiányozni fognak a színpigmentek, és a helyükön levegőbuborékok lesznek. A haj emiatt tűnik szürkés vagy fehéres árnyalatúnak.

Vissza az áttekintéshez